2015. május 23., szombat

Beszéljünk a babánkhoz minél többet!

Hiszem, hogy a bennünk növekvő babánk hall minket, érzi a gondolatainkat, a legapróbb rezdüléseinket. Ezért is szokták mondani, hogy együnk egészségesen, mozogjunk annyit, amennyit bírunk, és egyáltalán, érezzük jól magunkat a bőrünkben! Mert minden érzés, gondolat, kimondott, vagy kimondatlan szó átmegy a pocakunkban élő kicsihez is.

Én amióta tudom, hogyan jönnek világra a babák, azóta biztos vagyok abban, hogy soha nem akarok rendes, hüvelyi úton szülni – soha. Mindig is császárral akartam világra hozni a gyermekemet/gyermekeimet. Amikor megtudtuk, hogy gyermekáldást kaptunk, nagyon-nagyon örültünk. A fiam szépen növekedett, gyarapodott, és a vele való beszélgetések alkalmával elmondtam neki, hogy császárral szeretnék szülni, mert ilyen-olyan félelmeim vannak. A fiam farfekvéses maradt a várandósság végéig. Esze ágában sem volt megfordulni. Sőt, egy icipici, indurka-pindurka fájással sem jelezte, hogy már kijönne onnan. Mivel nem volt fogadott orvosom, ezért nem beszéltünk arról sem az orvossal, hogyan fogok szülni.

Itt adnék helyet azon elvemnek, hogy egy nő hadd választhassa meg, hogyan szeretné megszülni gyermekét. Merthogy az ő teste, engedtessék meg neki, hogy dönthessen róla. Manapság sokan akarják megtapasztalni a hüvelyi úton való szülés élményét, de biztosan vannak jó páran olyan nők is, akik valamilyen okból nem akarnak „rendesen” szülni.
Nekem például az volt az elképzelésem, hogy ha hüvelyi úton kell kinyomnom a gyermekem, akkor agyvérzést fogok kapni, meghalok, és nem láthatom a gyerekemet felnőni…
Miért kellene rosszul éreznem magam azalatt a kilenc hónap alatt, és végig aggódni, hogy te jó ég, most akkor vajon valóra válik a félelmem, vagy egyszerűen kikerülhető azzal, hogy tudom, az első perctől az fog történni, amit én szeretnék, és ami a babámnak a legmegfelelőbb.

Rengeteg helyen láttam az interneten, ahol anyukák beszélgettek egymással, hogy lenézik, leszólják azokat az anyákat, akik valamiért császárral szültek. Ez is egy berögzült nézet. Miért lenne bármivel kevesebb egyik anya a másiknál? Életet adott a gyermekének? Igen! Hát akkor meg? Ha mi nők sem tudjuk azt elfogadni, végignézni, és esetenként segíteni abban, hogy nőtársaink úgy szülhessenek, ahogyan akarnak (vagy ahogy a szükség hozza), akkor hogyan lehetne ezt elvárni a férfiaktól (akik általában a törvényhozók, orvosok e tekintetben)?

Visszakanyarodva eredeti témámhoz, a fiam annyira megkímélt minden szüléssel kapcsolatos dologtól, hogy se fájdalmam nem volt, se egyéb problémám. A magzatvíz sem öntött el, hanem szép lassan szivárgott a wc-re járkálás alkalmaival, amit persze nem észleltem. Mikor elmúlt a kiírás időpontja is, ismét vizsgálatra kellett menni, és az ott lévő orvos nézette meg ultrahanggal a babámat. Ott észlelték, hogy – bár a fiam jól van, de – már kevés a magzatvíz (ám szerencsére tiszta). Meg amúgy is farfekvéses, a súlyát 3,6 kiló felett tippelték, nekem kezelt magas vérnyomásom van, és első gyerek, tehát még az sincs, hogy egyet már szültem, és – úgymond – kitágultam… Küldtek is fel a szülészetre, rengeteg papírt ki kellett tölteni, meg aláírni, aztán újabb orvossal konzultáltam, aki nagyon kedves és aranyos volt, és ő mondta, hogy akkor császár lesz jó? Nem kellett kétszer mondani. Az ügyeletes orvos műtött meg, aki pont az az orvos volt, akihez a 40 hét alatt jártam vizsgálatokra. Gyönyörű munkát végzett, minden komplikáció nélkül zajlott. (Ami azért is jó, mert maga a műtét sem leányálom, már az felér egy sokkal, hogy magatehetetlenül és remegve fekszel egy műtőasztalon, ahol éppen felvágni készülnek.)

Érdemes tehát mindent megbeszélni a kicsivel, hiszen őt is fel lehet (és talán kell is) készíteni valamennyire arra, hogyan fog zajlani a megszületése úgy, hogy mindketten biztonságban vagytok. Tudnia kell, hogy vele vagy! S persze – bár a végére maradt, de – nem elhanyagolható az apa szerepe sem. A babák érzik őt is, és éppolyan fontos az apa jelenléte az egész várandósság, és a szülés alatt, mint amennyire az anyáé.

A Te párod hogyan élte meg a várandósság idejét? Írd meg a nekem a keresztneveddel együtt a hetesdori[kukac]gmail[pont]com e-mail címre, és lehet kikerül a blogomba bejegyzés formájában! ;-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése